Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított

Magyar Péter Thürmer szerint se nem baloldali, se nem jobboldali. Magyar egy báb, akit Brüsszelből és ki tudja még honnan irányítanak.

„Schmuck Erzsébet nem indul el az Álarcos énekes következő szériájában” – utalt a Momentum Donáth Anna visszatérését előkészítő plakátkampányára a zöld párt társelnöke a szombati LMP-kongresszuson.
„Az összefogás halott” – jelentette ki az LMP szombati kongresszusán a párt társelnöke, Ungár Péter.
Bár évekig hallgatták, hogy rajtuk múlik a választási győzelem, most, amikor „benne voltunk a buliban”, ez a tisztességes vereséghez sem volt elég – ebből vonta le a fenti következtetést Ungár az eseményről beszámoló 24.hu szerint.
Ezzel szemben az LMP nem jelent be miniszterelnök-jelöltet, spirituális vezetőt, sőt sem ő, sem a másik társelnök, Schmuck Erzsébet nem indul el az Álarcos énekes következő szériájában – utalt a Momentum Donáth Anna visszatérését előkészítő plakátkampányára és szombat délutáni rendezvényére. Ungár szerint a Momentum – amely most szintén tiltakozik az akkumulátorgyárak létesítése ellen – nem zöld, legfeljebb identitászavaros.
Jutott odaszúrás a DK-nak is, amikor Ungár kijelentette: az LMP önálló párt, és nem lesz senkinek a zöldtagozata. Hozzátette: azért a legtöbb vitájuk a Fidesszel van, sok a vitájuk a többi ellenzéki párttal is, és
A beszédben kitért az akkumulátorgyárak elleni tiltakozásokra is. Ezek ellen a beruházások ellen szerinte most kell küzdeni, jövőre már késő lesz, mert ha megvalósulnak a tervezett beruházások, azok a kormányzati ciklus végére helyrehozhatatlan pusztítást okoznak. Kiemelte: a zöldek feladata megvédeni a természetet, más nem is képes erre.
Nyitókép: YouTube/ATV