Kollégája intette csendre Aranyosi Pétert: ez még neki is sok volt

2025. június 17. 08:11

A humoristától visszavonták a Karinthy-gyűrűt, miután többször is rasszista kijelentéseket tett.

2025. június 17. 08:11
null

Tóth Edu humorista közösségi oldalán állt ki kollégája, Aranyosi Péter mellett, akit az elmúlt napokban komoly kritikák értek miután több interjúban is botrányos, rasszista kijelentéseket tett. Tóth szerint Aranyosit „karaktergyilkosság” érte, miközben a humorista hosszú ideje véradó nagykövetként emberek százainak életét mentette meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Igen, hibázott” – ismerte el Tóth, hozzátéve, hogy a humorista kijelentéseit kontextusukból kiragadva, manipulált módon használták fel ellene. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Nagy Attila Tibor

Facebook

Idézőjel

„A Mikroszkóp Színpadnak ugye volt egy akkori közönsége, ahol tulajdonképpen ilyen Auschwitzból szökött zsidó nénik voltak a nézőtéren.”

Szerinte ezzel az államapparátus nem mást csinál, mint hogy a „szabadszellemű, nagypofájú csibészek beszélgetéseit megvágja”, hogy politikai hasznot húzzon belőle.

Tóth Edu úgy fogalmazott: „Tényleg csak ennyire futja? Abból, hogy Aranyosit elkezdjük boszorkányüldözni, hogyan lesz magasabb életszínvonal?
A humorista szerint Aranyosi hibái ellenére is szerethető, és azt tanácsolta neki, hogy „most egy kicsit maradj csöndben”, mert ha nem ad újabb muníciót a támadásokhoz, azok idővel elcsitulnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doppelskorpion
2025. június 19. 01:44
Érdemes rákeresni a youtubeon: "Aranyosi Péter - interjú - 2023. március"
Teréz Pitykéz
2025. június 17. 17:49
Fura amikor egy cigány cigányozik
csigabus
2025. június 17. 14:06
Na,maradjunk annyiban ez kis köcsög disznófejű osztja már az észt!Elmegy a jó büdös (nem akarom tovább folytatni)
trvalik
2025. június 17. 13:57
Aranyosi a tipikus esete annak, hogy az intelligencia nem vagy csak nagyon kicsi mértékben függ az iskolázás mértékétől. Magyarul Aranyosi egy kőbunkó unintelligens paraszt a szó negatív értelmében. Kíváncsi lennék a bankszámlájára, hogy mennyire szar ebben az országban. Lehet Orbánt és rendszerét bírálni, de a legfájóbb ezeknek az embereknek, hogy minden ellenkező véleménnyel szemben Magyarország jó úton halad. Reméljük előbb utóbb sokan rájönnek. Persze nyilván csak ők, megérdemelnének egy Magyar Pétert pár hónapra. Na az lenne nekik az armageddon. Rögtön magukhoz térnének mint 2010-ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
OSZAR »