Lázár János olyat mondott a Tisza előnyéről, amire sokan felkapják a fejüket

2025. június 19. 21:29

A szavazás közeledtével egyre több a konfrontáció.

2025. június 19. 21:29
null

Több száz érdeklődő részvételével tartotta meg tizenötödik utcai fórumát Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden Nagykállóban. A rendezvényt füttyszó és bekiabálások kísérték, és a résztvevők között is több alkalommal alakult ki szóváltás.

A fórum elején Szabó Bálint éles hangvételű performanszban fogadta a minisztert, trombitával és népdallal köszöntve „az ország legnagyobb tolvajának” nevezve Lázárt. A miniszter válaszul hangsúlyozta: „Engem lehet hülyézni, el lehet küldeni a k*rva anyámba, de egymást tiszteljük meg.

Lázár  a 471-es út fejlesztésére, valamint egy helyi tanuszoda megépítésére is ígéretet tett. A térségi fejlesztések mellett beszélt az uniós forrásokról, az ukrajnai háborúval kapcsolatos magyar álláspontról, valamint a Tisza Pártról is.

A miniszter kijelentette: „A választást a választás napján kell megnyerni, nem előtte, vagy utána.” A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére vonatkozó kérdésre elmondta: a megye már nem az ország legelmaradottabb térsége, noha a háborús helyzet három éve árnyékot vet a régióra is.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Idézőjel

Ugyan, elrontották a mérést! Már 115 százalékkal vezet a Tisza.

Az Index arról írt, hogy az esemény során több kérdés is érkezett Ukrajna uniós csatlakozásával, a gyermekvédelemmel, a Pride rendezvényekkel és a külgazdasági kapcsolatokkal kapcsolatban. Lázár elmondta: szerinte a magyar érdek a semlegesség, és nem támogatja a háborús részvételt.

Az uniós források felhasználása kapcsán Lázár János hangsúlyozta: „Nem olyanok fogják elhozni a pénzeket, akik letérdelnek, hanem akik odacsapnak.Magyar Péter azon állítására reagált, miszerint ő egy nap alatt hozzáférne a blokkolt forrásokhoz.

Ezt is ajánljuk a témában

A rendezvényen jelen lévő helyiek között is többször alakult ki vita, volt, aki az esernyője miatt került összetűzésbe másokkal. A miniszter az esemény végén bejelentette: a következő hetekben is folytatja országjárását, többek között Nyíregyházára és Bajára is ellátogat majd.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2025. június 20. 08:38
Sokan mondják Mo-n, h. kár volt őt vidékre "száműzni", mert többre lett volna érdemes. Mindenesetre megismerte a vidéki Mo-t. Ezt az ismeretét kamatoztathatná.
balbako_
2025. június 20. 05:00
Lázár kemény dió. A provokátorok tudományán kifog mert észérvei vannak.
szilvarozsa
2025. június 20. 00:33
"Lázár János olyat mondott a Tisza előnyéről, amire sokan felkapják a fejüket" No de mi a szart mondott a tisza előnyéről?
bagira004
2025. június 20. 00:05
Pöti bandája a fideszes rendezvényeket kísérik , úgy tűnjön mintha minden településen többen vannak, fos meg őket reklámozza . Közben a látszat csal. Felbérel uszító alakok hangoskodnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
OSZAR »