„A Mol Újpesten is bajnokcsapatot fog csinálni” – hajthatatlan a magyar edzőlegenda

Mezey György szerint a Mol-háttérrel egyértelműen bajnokságot kell nyernie az Újpestnek.

Mezey György szerint a Mol-háttérrel egyértelműen bajnokságot kell nyernie az Újpestnek.
A Mol első próbatermelése februárban indult el a dunántúli dombok között, napi 1200 hordóval, mára ez már 1400 hordóra emelkedett.
A tárcavezető elárulta, miért gyengélkedik a magyar gazdaság.
A Faktum elemzéséből kiderül, miért fontos a diverzifikáció.
Keleti szomszédunkban kedvezőtlen folyamatok játszódnak le: májusban már ötször emelték az üzemanyagok árát.
Az idézett tanulmány szerint Magyarország és Szlovákia gyakorlatilag ok nélkül ragaszkodik az orosz energiához.
A Mol és az OTP is jelentős eredményeket könyvelhetett el 2025 első három hónapjában.
A vállalat már el is kezdett dolgozni a kitermelési stratégiáján.
A kút jelenleg bizonyítottan napi 1200 hordó olaj termelésére képes.
A kereskedők lassú árcsökkentése azonban nem új jelenség.
A hétfőn bejelentett újabb nagykereskedelmi árváltozást a MOL a kiskereskedelmi hálózatában érvényesíti.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kiskereskedelmi árak még okozhatnak meglepetést.
Már a következményekről találgatnak.
Sok függ a szír lakosságtól és politikai erőktől, a globális nagyhatalmi szereplőktől. De az mindenképpen ígéretes, hogy Magyarország egész más helyzetben van most, mint a 2000-es évek elején.
Magyarország legnagyobb olajipari vállalata bírálja a nyugati országokat az orosz energiával kapcsolatos „képmutatás” miatt.
„Az adatok illegális megszerzése kapcsán az Alapítvány elindította a szükséges jogi lépéseket és rendőrségi feljelentést tesz” – fogalmaztak.
Ha lejár a derogáció, a cseh piac évi 4 millió tonna kőolajtól eshet el, ami nagy válsághoz vezethet.
Konzervatív megközelítésre van szükség, egyetlen hét leállás sem fér bele.
Ursula von der Leyenék továbbra sem hajlandók beismerni, hogy veszélyben volt a két ország energiabiztonsága.