Masszív ukrán dróntámadás Oroszországban – lezárták a moszkvai repteret

Két dróngyárat is eltaláltak az orosz főváros környékén.

Két dróngyárat is eltaláltak az orosz főváros környékén.
Az amerikai elnök szerint ha ő nem lenne, „már sok nagyon rossz dolog történt volna Oroszországgal”.
Az orosz külügyminisztérium nagyon nem örül a katonai szövetség finnországi hadgyakorlatának.
A két félen múlik minden.
Családok ezrei lélegezhettek most fel.
Nagyon úgy néz ki, hogy nem valósulnak meg az orosz-ukrán béketárgyalások a Vatikánban.
A szokatlan kérés a közelgő vatikáni béketárgyalásra vonatkozik.
Donald Trump is megszólalt.
Egyértelmű Moszkva követelése.
Az orosz külügyminiszter úgy véli, a Nyugat már 2014-ben is becsapta Oroszországot, és most újra csapdát állít Ukrajna ügyében.
Az orosz elnök szerint az ukrajnai különleges katonai művelet fő célja a tartós béke és az orosz ajkú lakosság jogainak védelme.
Az amerikai elnök az egyeztetés után Zelenszkijjel és NATO-vezetőkkel is megbeszélést tart majd.
A tárgyalásokról ilyen részletességgel még nem szivárgott ki információ.
A Telegraph szerint hamar megvalósulhat „Ukrajna legrosszabb rémálma”.
Az idézett tanulmány szerint Magyarország és Szlovákia gyakorlatilag ok nélkül ragaszkodik az orosz energiához.
Putyin ismét magához ragadta a kezdeményezést, és ezután a napirendi pontok csatája veszi a kezdetét.
A brazil elnök szeretné meggyőzni az orosz elnököt, hogy utazzon el a csütörtöki tárgyalásokra Isztambulba.
Még mindig nem sikerült feldolgozni a pénteken történteket.