Aggasztó jóslat érkezett: Oroszország a NATO elleni támadásra készülhet

2025. július 06. 12:38

Mark Rutte a The New York Times-nak adott interjúban egyértelművé tette: sem az Európai Unióban, sem a NATO-n belül nem vezetik be egységesen a kötelező sorkatonai szolgálatot.

2025. július 06. 12:38
null

A NATO új főtitkára, Mark Rutte a The New York Times-nak adott interjúban egyértelművé tette: sem az Európai Unióban, sem a NATO-n belül nem vezetik be egységesen a kötelező sorkatonai szolgálatot. Mint mondta, ez nem a szövetség, hanem az egyes tagállamok hatásköre,

így minden ország saját belátása szerint dönthet a kérdésben.

Rutte példaként említette Finnországot, ahol már évtizedek óta működik a sorkatonaság rendszere, míg más államok inkább a versenyképes fizetések és juttatások révén próbálják vonzóvá tenni a katonai szolgálatot.

A holland politikus ugyanakkor súlyos aggodalmát fejezte ki az európai védelmi ipar állapotával kapcsolatban. Szerinte a kontinens jelenleg nem képes elég gyorsan fegyvereket gyártani ahhoz, hogy valódi elrettentő erőt képviseljen – különösen Oroszországgal és más fenyegetésekkel szemben.

Rutte szerint ugyan most nem valószínű, hogy Moszkva közvetlen támadást indítana a NATO ellen – például Észtország megtámadásával –, de ez nem garancia a jövőre nézve.

Úgy látja, 5–7 éven belül reális esélye van egy újabb orosz agressziónak, különösen akkor, ha Kína geopolitikai céljai érdekében szándékosan próbálná elterelni a Nyugat figyelmét Ázsiáról Európára.

Nyitókép: AFP/Remko De Waal

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tompika-2
2025. július 07. 08:06
Vádold azzal az ellenfeled, amit te magad szándékozol megtenni.
obi-wankenobi
2025. július 06. 22:22
Kinek az érdeke, terjeszteni, hogy Oroszorszám megtámadja Európát? Annak aki a világot szeretné meghódítani és ennek a a következő állomása Oroszország térdre kényszerítése. Mutatom az ehhez szükséges doksi filmet. Ja ezért a doksi filmért a teljes youtube regisztrációmat törölték, és egyéb googles felületeken is részleges tiltást kaptam. Videa/ And Game feliratos
obi-wankenobi
2025. július 06. 22:14
Nyal ki a seggem Darth rutte! Csak az elvakult balosok nem látják, hogy te a sötét oldalon állsz.
Majdmegmondom
2025. július 06. 19:12
"Moszkva közvetlen támadást indítana a NATO ellen – például Észtország megtámadásával –, de ez nem garancia a jövőre nézve." Ebben a tempóban, úgy 15 év múlva az oroszok elfoglalják Ukrajnát, aztán gondolom, jöhetnek az észtek... Istenem, ekkora barmot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
OSZAR »