Bűncselekmény is felmerülhet a Tisza botrányos adatbázisa kapcsán

Az érintettek akár kártérítési igényt is benyújthatnak a jogellenes adatkezelés miatt.

Ha én Dobrev Klára helyében lennék, most kezdenék el komoly erőfeszítéseket tenni.
„Ha én Dobrev Klára helyében lennék, most kezdenék el komoly erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy integráljam a DK-ba azokat a momentumosokat, akik tiltakoztak a pártjuk Magyar Péternek való becsicskulása ellen, és akik a Momentum múlt heti döntésével hoppon maradtak.
Ilyen volt például Cseh Katalin vagy Szabó Szabolcs, akik nem óhajtják feladni az elveiket és sok éves munkájukat a NER-ből kicsapott tőzsdecsaló aktuális karriertervei miatt.
A DK és a Momentum között eddig sem volt átugorhatatlan ideológiai távolság, Gyurcsány Ferenc távozásával pedig vélhetően a személyi akadálya is elhárult egy ilyen integrációnak.
Kapcsolódó vélemény
A tavalyi párizsi olimpia pénzügyi szempontból minden várakozást felülmúlt.
És bár a tiszás propagandamédia és influenszervilág soha nem látott erőszakossággal próbálja lenyomni az ellenzéki szavazók torkán Magyar Pétert, láthatóan maradtak sokan az ellenzéki paletta jobb- és baloldalán is olyanok, akik különböző (ideológiai, emberi, morális) okokból nem kérnek a rájuk tukmált elvtelen, erkölcstelen celebbohócból.
Ezeket az ellenzéki szavazókat a jobboldalon a Mi Hazánk (és esetleg a 2RK), míg a baloldalon egy olyan DK szólíthatná meg, amelyik kiegészült a saját árulóik miatt hontalanná vált elvhű momentumosokkal.”
Nyitókép:Dobrev Klára Facebook-oldala
***